2013. június 12., szerda

Papírszínház

Hogy ez milyen jó dolog ám! Ismeritek a papírszínházat? Egyszerre mese, játék és tanulás. Egyszerű, mert csak a hónunk alá kell kapni és bárhová magunkkal lehet vinni! 
 
De hogy mi is az a papírszínház? 
Egy fa keret, amit asztalra, ágyra, földre, kofferra, takaróra lehet állítani és oldalról színes lapokat lehet berakni. Látványilag ennyi. De ennél sokkal-sokkal több!

Bevallom nektek, hogy nem igazán áll közel a szívemhez a bábszínház. Nekem az mindig szenvedés, hogy báb a kézre fel (figyelni rá, hogy jó irányban álljon!), majd szöveget elmondani, majd bábot cserélni, úgy, hogy a gyerekek ne is vegyék észre, hogy nekem csak két kezem van és a szövegből se essek ki na, ez nem az én pályám.

Egy tavaszi napon összetalálkoztam Fodor Zsuzsával, a Csimota kiadó egyik vezetőjével. Beszélgettünk, megemlítette a papírszínházat, de nem volt időnk bővebben róla beszélni. Én meg  csak néztem, elgondolkodtam, hogy vajon mi lehet ez. Aztán Zsuzsa küldött egy linket, hogy íme, ez a papírszínház.

Na, ekkor éreztem úgy, hogy a gyerekeimnél bepótolhatom azt a hiányzó űrt, ami a bábozás elmaradásával okoztam.

Teltek a napok és Zsuzsától kaptunk egy teljes készletet a fotózásra, és mi a gyerekeimmel rávetettük magunkat, és elvittük a nagyobb lányom osztályába is. Nem meglepő, hogy a 8-9 éves korosztály is imádta! Amikor Anna néni, az osztályfőnökük meseórát tartott, már a szünetben berendezték a színházat és leültek, várták a mesét, majd elkezdtek saját meséket írni és rajzolni. Kell ennél több? Azt hiszem nem. Mi rátaláltunk valamire, amiben örömünket leljük KÖZÖSEN! Ajánljuk nektek is!

Előnyei:
  • még egy öt éves gyerek is tudja cserélgetni benne a lapokat! Ezt itt láthatjátok is.
  • a mesék a rajzok hátoldalára vannak írva, így míg a gyerekek a színes rajzokat nézik, mi, felnőttek folyamatosan olvashatjuk a mesét
  • hosszú ideig leköti a gyerekek figyelmét
  • saját szavait is beleszőheti az ember, ha úgy akarja
  • a megirt és megrajzolt meséken kívül a gyerekek is rajzolhatnak meséket, amiket ők mondhatnak el a felnőtteknek J
  • közepes nagyságú, bárhová magunkkal vihető, így nyáron is: víz mellé, a nagyikhoz, a telekre stb...
  • ha esik az eső, elő lehet venni, ha süt nap, akkor a napernyő alatt lehet játszani vele
Aztán elmentünk fotózni egy közeli mezőre, ahova szinte Magyarország minden szegletéből érkeztek kislányok, hogy részt vehessenek a papírszínházas fotó-mókán.

A képek magukért beszélnek, a kerekre nyílt szemek, a mesélés öröme... nézzétek meg ITT.

Ráadásul egy Maros Krisztina által rajzolt mese is kapható hozzá!
























A teljes sorozatot megtaláljátok a Menta Magazinban.

Bejegyezte: Évi

fotók: Galló Krisztina by FOTOGALLO
főkötők: Szerényi Kata by The P. Shop Fairy
styling: Csiszér Éva by Tudatos Életért Egyesület, Galló Kriszta, Szerényi Kata
A papirszínházat köszönjük a Csimota Kiadónak és Fodor Zsuzsának


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése